| |
Vas megyei bajnokság – déli csoport U21 korosztály 2013. október
13 Táplánszentkereszt |
Táplán FC (VAFA) – Lukácsháza 1:1 (1:1) |
Mérkőzés előtt a fiuk fogadkoztak, hogy megverjük a tavalyi
bajnokcsapatot.
A találkozó első negyed órájában ismét az öltözőben maradtunk és a
negyedik percben egy
szögletből hátrányba kerültünk, idegesen, kapkodva játszottunk, de
15 perc után megnyugodtunk .
A játékunk magabiztosabbá vált és egyre inkább fölénybe kerültünk.
Ebben az időszakban jól játszva szép támadásokat vezettünk. Többször
kerültünk gólhelyzetbe, de
azok kimaradtak.
A félidő vége előtt sikerült egyenlíteni.
A második félidőben mindkét csapat győzelemre játszott, de a
vendégek jobbára csak szögletekből
voltak veszélyesek, amiből majdnem gólt szereztek, a kapusunk
azonban bravúrral védett.
A látottak alapján megérdemeltük az 1 pontot, de szerintem talán
közelebb álltunk a győzelemhez. |
Kezdő: Hóbor M. - Németh Barnabás, Németh Bálint, Papp G, -
Both M. Pajor M. Hegedüs K. Stieber Á, - Egyed R. - Baranyai K.
Niksz M. |
Cserék: Varga O. Rudolf D. Papp B. Altay L. Csatári M. |
Góllövő: Baranyai K. |
Jók: Hóbor M. Németh Barnabás. Papp G. |
Edző: Szár Csaba U17
|
|
|