| |
Dr. Szalai Ferenc tiszteletére megtartott tornán kezdtük meg idei
teremszezonunkat.
A várakozásaimnak megfelelően a gyerekeken érződött, hogy nem
sokat tudtunk készülni teremben, illetve az, hogy parketten nem
edzettünk/játszottunk idáig. A torna első mérkőzését a Haladással
vívtuk. Jól kezdtük a játékot, vezetést is szereztünk, de két
elkerülhető góllal fordított ellenfelünk. Nagyobb koncentrációval ez
nem történhetett volna meg.
A következő 3 meccs papírforma szerint alakult. Az utolsó mérkőzést
mi játszottuk, és ha ezen nyertünk volna, akkor tornagyőztesként
utazhattunk volna haza. Nem így történt, ugyanis a lefújás
pillanatában 0:0 állt az eredményjelzőn. |
A tornán nem nyújtottunk olyan teljesítményt, ami alapján 1.
helyezést érdemeltünk volna, holott játéktudásban biztosan állítom,
hogy miénk volt a legjobb társaság. Játékosaim nem koncentrálnak,
nem "harapnak" eléggé náluknál gyengébb ellenfelek ellen. Ez nagy
hiba, mert még nem vagyunk olyan szinten, hogy bárkit is
lebecsülhessünk. Remélem ez jó lecke volt a gárdának! Csalódottak
vagyunk, mert csak a második helyen végeztünk!
Szeretném pozitívan zárni az értékelést, ezért el kell mondanom,
hogy mérkőzésről mérkőzésre jobb teljesítményt nyújtottak a
gyerekek, és láttam jó teljesítményeket is a a tornán. Pár
játékosomnak fel kell zárkóznia hozzájuk. Egységesen vagyunk erősek
és ebből mindenkinek ki kell vennie a részét!
Köszönet a szülők támogatásáért, szurkolósáért! |
Eredmények:
VAFA-Hali 1:2
VAFA-Ajka 3:0
VAFA-Bük 3:0
VAFA-Kőszeg 3:0
VAFa-Nebuló Kapuvár 0:0 |
Játékosok: Rozmán Bende, Fördős Beatrix, Fördős Adrián,
Fábián Bálint, Fábián Ádám, Szilvás Ákos, Lajtai Levente, Varga
Patrik, Tóth Tamás, Gerencsér Antal, Meggyes Balázs, Hujber Dávid |
Edző: Viszket Ferenc
Kapusedző: Rozmán Zoltán
|
|
|