3. Savaria Post Ádventi Nemzetközi Labdarúgó Torna U12
 
 Egyesületünk már a harmadik alkalommal rendezte meg az Adventi tornát, mely évről évre egyre színvonalasabbá válik. Ezt bizonyítja az a rendkívül erős mezőny, ami december első napján jött össze a büki sportcsarnokban. A Bük és a VAFA kivételével valamennyi együttes felnőtt élvonalbeli klubok utánpótláscsapatai voltak. A torna technikai része szinte hiba nélkül bonyolódott le, köszönhetően Szabó Ákosnak és a Savaria Post Kft-nek, utóbbi volt a torna névadó főszponzora. Ezúton is szeretném nekik megköszönni jómagam, a gyerekek és a szülők nevében!
 Nemcsak a gyerekek, de én is rendkívül vártam már ezt a teremtornát. A csapatok nevéből kiindulva tudtam, hogy nagyon erős ellenfelekkel fogunk találkozni, ez be is igazolódott. Az első két mérkőzésen rögtön a későbbi döntős csapatokkal találkoztunk. Sajnos mindkét együttestől vereséget szenvedtünk, bár egyik mérkőzésen sem játszottunk alárendelt szerepet, sőt a Ferencváros ellen a helyzeteink alapján nyernünk kellett volna! A következő meccsre felpörögtek a srácok és a Videoton csapatát simán megvertük. Véleményem szerint a csoport utolsó mérkőzésére elfáradt a csapatunk, ennek következtében sima vereséget könyvelhettünk el. A helyosztó találkozón az Újpest ellen mérkőztünk a 7-8. helyért, 8-ok lettünk!
 
 Szakmailag rendkívül jónak ítéltem meg ezt a vasárnapi napot, mert csapatom ritkán játszik ilyen erős ellenfelekkel szemben. A gyerekek és én is sok tapasztalattal gazdagodtunk. Folyamatosan szajkózom edzésen a játékosaimnak, hogy rengeteget kell dolgozniuk edzéseken a sikerért (100 % mindig kevés), gyorsan-, bátran- magabiztosan kell játszani! A tornán látottak engem igazolnak! Sok edzővel beszéltem a rendezvényen és ezek után bizton állíthatom, hogy mi készülünk hétről-hétre a legamatőrebb körülmények között! A legfontosabb különbség az hogy mi 2-3-szor edzünk egy héten, ők többnyire 4-5-ször. Ez dupla munkát feltételez.
 Csapatom ezeket a különbségeket próbálta eltüntetni. Az eredményekből látszik, hogy egyik mérkőzésen sem játszottunk alárendelt szerepet. A tornát picit megszeppenve kezdtük, de meccsről-meccsre javult a teljesítményünk, fizikálisan viszont a torna végére elfáradtunk. Rendkívüli módon büszke vagyok a gyerekeimre, mert nagyszerűen helytálltak ebben a rangos mezőnyben, kis szerencsével előrébb is végezhettünk volna. Úgy gondolom az eredménnyel felesleges foglalkoznunk, sokkal többet jelent számomra a gyerekek fejlődése! Az ilyen tornák alatt rengeteget lép előre egy gyerek. Pár játékosomnak ÖNBIZALOM szempontjából sokat kell fejlődnie, azon leszek (leszünk), hogy ez mihamarabb megtörténjen. Fél siker ha elhiszed magadról, hogy te vagy a legjobb!
 
GRATULÁLOK A CSAPATNAK, ÖRÜLÖK HOGY ILYEN NAGYSZERŰ TÁRSASÁG EDZŐJE LEHETEK! VELÜK, ÉRTÜK ÉRDEMES DOLGOZNI!!!

Csapat:
Rozmán Bende, Gerencsér Antal, Fördős Beatrix, Fördős Adrián, Meggyes Balázs, Hujber Dávid, Szilvás Ákos, Tóth Tamás, Lajtai Levente, Fábián Bálint, Varga Patrik, Könczöl Alex

Edző:
Viszket Ferenc

Kapusedző:
Rozmán Zoltán

Eredmények:

VAFA-Győri ETO 2:5
VAFA-Ferencvárosi TC 0:1
VAFA-Videoton FC 3:0
VAFA- FA Bratislava 0:3
VAFA-Újpest 1:4