Geschriebenstein /VAFA/ - Neuberg 2 : 10

 Az idény első mérkőzésére finoman szólva nem optimális körülmények között készültünk! Megközelítőleg két héttel a bajnokság kezdete előtt alakult ki a végleges keret! Meghatározó játékosok távoztak tőlünk.
A mérkőzés előtt azt kértem a fiúktól, hogy játszanak a saját stílusunknak megfelelően (labdakihozatal talajon, sok mozgás, gyors rövidpasszos játék)! Ebből nagyon sok mindent viszont láttam, ám voltak buta hibáink. A súlyos vereség elkerülhető lett volna, de mint mindig, most sem az eredményt tekintettem szem előtt, hanem azt, hogy a gyerekek fejlődjenek játékban, és taktikai tudásban egyaránt! Teljesen úgy csapatot kell építenem, ami nem megy máról holnapra! Meg kell találnom a játékosok posztjait. Az új fiúknak be kell illeszkedniük, a régieknek meghatározó, vezető szerepet kell betölteniük a pályán!
 
 Véleményem szerint erőfutballt játszó ellenféllel kerültünk szembe, akik csak az eredményt tekintették szem előtt. A labdarúgásra jellemző taktikai elemeket nem tudtam felfedezni a játékukban! 2-3 játékosuk életkora számomra erősen megkérdőjelezhető volt! Többnyire ezt a fizikai fölényüket használták ki!
A gyerekek rengeteget dolgoztak, próbálta mindenki a maximumot kihozni magából, többé kevésbé sikerült is! Remélem most már eljut a tudatukig, hogy miért követelem meg a fegyelmezett munkát az edzéseken!
Az eredmény nagyon fájó számomra, viszont a játékunk reményt ad a szebb folytatásra! Dolgozunk tovább, hiszen van hova fejlődni!
A csapat nevében köszönöm a szülők támogatását!

Csapat: Rozmán Bende - Varga Patrik, Szilvás Ákos - Tóth Tamás, Könczöl Alex, Fábián Ádám, Györgyi Richárd, Hujber Dávid, Lajtai Levente

Csere: Molnár Gábor

Edző: Viszket Ferenc